LENGYEL JOLÁN


Lengyel Jolán 1915-ben született Tiszaörsön.

A lányaitól kapott ismertetésből tudom, hogy gyerekként sokszor éhezve és fázva teltek a napjai.

A tanulás volt a legnagyobb öröme, de hamar ott kellett hagynia az iskolapadot.

Tizenhárom éves volt, amikor a család Budapestre költözött a jobb megélhetés reményében. A család négy gyermekkel lakott egyetlen helyiségben, éjszakai szállást adva még két földijüknek is. Jolánka azonban boldog volt, mert újra tanulhatott, ha nem is tanítónőnek, amiről álmodott, hanem varrónőnek, ahogy a szükség diktálta.
A tanonciskola közösséget nyújtott számára, és az ő alkotó szelleme, kreativitása a varrónői szakmában is örömet talált.

A gondtalan fiatalságot a Dolgozó Leányok Egyesülete rendezvényei és vasárnapi kirándulásai jelentették számára, az iskola végeztével ez a mozgalom töltötte ki életét. Lelkesen vett részt a rendezvényeken ám hiába készült a Római Világifjúsági Találkozóra (VIT), jött a háború. A VIT elmaradt, a gondtalan évek véget értek.

Szűkölködés, félelem, aggodalom árnyékában jelent meg életében az igaz, komoly szerelem. 1944-ben férjhez ment Bruchner Józsefhez. Ifjú férjét az utcáról vitték el hadifogságba. A kitartó hit és szeretet hozta haza ötven kilóra fogyva, testileg-lelkileg meggyötörve, amellyel felesége várt rá két és fél éven keresztül.

Három lányuk született: Piroska, Jolán és Lívia.
De a szenvedések nem múltak el nyomtalanul: néhány boldog év után három kicsi lányával árván, özvegyen maradt.
Ettől kezdve csak gyermekeinek élt: éjt nappallá téve dolgozott, hogy nekik legyen ételük, ruhájuk, és hogy tanulhassanak. Bedolgozó varrónő lett, hogy gyermekei mellett maradhasson.
Miközben a varrógépet hajtotta, mesélt nekik, tanította őket, s ha nem voltak mellette a rádiót hallgatta szellemi táplálékul.

A semmiből is tudott szépséget, vidámságot teremteni.

Testvérei segítették, mint ahogyan ő is támogatta azokat. Különösen Éva testvérét segítette, aki orvos lett. A testvéri szeretet és összetartás legcsodálatosabb példáját láthatta a három lánytestvér édesanyjuktól, akik soka nyarat töltöttek Tiszaörsön a rokonoknál, míg anyukájuk otthon dolgozott.

Ahogy a gyerekei nőttek, cseperedtek, lassan-lassan az ő sorsa is kezdett könnyebb lenni.
Bedolgozás helyett már műhelybe járt, ahol továbbra is egyhangú szériamunkát végzett, ám itt újra megtalálta a számára oly sokat jelentő közösséget, brigádot szervezett, emberekkel törődött.

Életének következő, nyugodt és boldog szakasza a nyugdíjas kor lett. Az unokák nevelése mellett egyetemre járhatott: a fent említett Éva gerontológusként idős emberekkel foglalkozott, s ő kezdeményezte a Nyugdíjasok Egyetemének megnyitását. Így vált Lengyel Jolán egy intézmény életre hívójává, megalakítójává és tanulójává.

1994-ben halt meg, de emlékét őrzi a család és az a verseskötet, melyet Vadvirágok címmel adtak ki.

Mi életútjának megismertetésével, közreadásával, egy-két versének bemutatásával járulunk hozzá ahhoz, hogy Lengyel Jolán neve, élete és emléke ismertté váljon a jelen és az utókor számára.
 

Tiszaörs, 2011. márciusában

Közreadta és szerkesztette: Hajnal Imre