URBÁN ANTALNÉ - Gyöngy Margit védőnő
Urbán Antalné Mancika védő néni 1947. október 28-án született Nagyivánon. Általános iskolai tanulmányait is ott végezte, majd Tiszafüreden érettségizett a Kossuth Lajos Gimnáziumban 1966-ban. A Szegedi Védőnőképző Intézetben szerezte meg védőnői képesítését 1968-ban.
Kunmadarasra került védőnői beosztásba.
1969. novemberétől szülőfaluja védőnője.
Főiskolai védőnői oklevelét munka melletti tanulás után kapta meg 1983-ban.
1969-ben kötött házasságot. Férje Urbán Antal, aki az egykori Nyíregyházi Felsőfokú Technikumban szerzett oklevelet. Csaba fia 1971-ben született, aki egy francia cég magyarországi képviselője. Menye pedagógus, két lányunokájuk van.
Urbán Antalné Nagyivánon aktív közéletet élt. Egykor a HNF Községi Vezetőségében dolgozott, a Vöröskeresztben szervezte a véradást, az iskolai vöröskeresztes szervezetben a csecsemőgondozó és elsősegélynyújtó tanfolyamokat vezette, sikeresen.
Segítette, támogatta a Nagyiváni Nőklub megalakítását.
A csecsemőgondozó tanfolyamon a csoportja a járási versenyeken többször jó helyezést ért el, így a gyerekek eljutottak a megyei versenyre is.
Mindez védő néni lelkes, tudatos, nagyszerű szakmai munkájának az eredménye.
Szívesen vállalta a valamilyen ok miatt távollevő védőnők helyettesítését Tiszaörsön és Tiszaigaron is. Mindezt úgy, hogy nagyiváni munkájában sem volt visszaesés, hiányosság.
2007. júliusától Tiszaörs helyettesítő védőnője.
Nagy helyi- és személyi ismerettel rendelkezik, hiszen a hosszú, többszöri Tiszaörsön végzett munka folyamán már az unokák gyermekeinek érkezését, tanácsadását is ellátja, mert egykor a mostani nagymamák terhes gondozásában és a jövevények életének alakulásában is segíthetett.
Mancika védő néni lelkes munkája, tenni akarása példaértékű!
Tiszaörs, 2011. április
Hajnal Imre