Életet adni Isten kiváltsága. A megadottat megvédeni, a már hanyatlót megtartani szükségképp isteni tett.
De nem csodálatos, amit az o r v o s i m e s t e r s é g nyújt sokaknak?! Számos betegség ereje olyan nagy, hogy bizonyosan halálhoz vezetne, ha az orvos nem segítene. Az o r v o s a második életadónk, életvédőnk, életóvónk, életmegtartónk.
A tiszaörsiek mindig is tisztelték, becsülték az egészségügyben dolgozókat: orvosaikat, fogorvosaikat, az ápolókat, a gyógyszerészeket és a védőnőket.
A MORZSÁKBAN a Tiszaörs egészségügyéért tevékenykedők közül azokat mutatom be, akiknek neve megmaradt az itt élők körében, akikről beszéltek, beszélnek.
Az első orvosok adataihoz hozzájutni nem volt könnyű, hiszen a 20.század elején kerültek Örsre, a dédunokák őseik elbeszéléseiből homályosan emlékeznek bizonyos történetekre. A később Tiszaörsön gyógyító munkát végzők emléke már közelebbi, de a felejtés nagy úr! Bizony nem kevés időbe telt, míg a most leírandó anyagot össze tudtam gyűjteni!

Tudomásunk szerint Tiszaörs első körorvosa dr. Steiner Sándor /HEMI doktor/ volt.
DR. STEINER SÁNDOR
Születési év: 1875.
Halálozási időpont: 1937. március 1.
A Heves megyei Hírlap 1907. júl. 25-i száma egy rövid hírben tudatja, hogy Tiszaörs körorvost kapott. A körorvos dr. Steiner Sándor.
Nem nagyon találtam olyan személyt, aki Tiszaörsön emlékezett volna a község első orvosának a teljes nevére, de a Hemi szó hallatán jelezték, igen, már hallottak róla. Ez a név a doktor szavajárása alapján ragadt rá. Ha a beteg valamiért felkereste, vagy ő ment ki a beteghez, akkor a minden átmenet nélkül a következőket kérdezte: NO, MI A BAJ? HE! MI?
Miután ez szinte minden alkalommal előfordult, az örsiek szeretetük jeléül már egymás között csak HEMI-ként emlegették, neve, tiszaörsi működése így maradt meg a községben.
Steiner Sándor körorvosi feladata kiterjedt Tiszaigar, Tiszaörvény, Tiszaszőllős, Nagyiván, Kócs és Tiszaörs területére. A távolabbi helyekre lovas kocsival jutott el. Kocsisa Fehér Imre volt, időnként a plébános úr kocsisa, Emődi Gergely is szállította a betegekhez.
Tiszaörs cselédlakásaiból kapott egy szobás-konyhás lakást, közvetlen mellette pedig egy szobát a rendelőnek.
A ház körüli teendők ellátásában Földi Annus és Földi Bözsi segítette. 26 hold földje volt, a 34-es út mellett közvetlen a Maku tanya után, Igar irányában, a jobb oldalon. Fehér Imre, a kocsis és alkalmai segítői művelték a földet.
A faluban gyalogosan közlekedett, kopogós csizmában, kopogós bottal. A falu gyerekei figyelték, hogy mikor indul Hemi doktor a faluba, mert tudták, hogy adakozik a szegény gyermekeknek. A nadrágja zsebében az apró pénzt csörgette, s amikor elérkezettnek látta az idő, kivette a pénzecskéket a zsebéből és a gyerekek felé dobta. Azok aztán egymást félrelökve igyekeztek az adományhoz jutni.
A gyógyszereket ő maga készítette, állította össze. Sokszor a betegek jelenlétében. Nem méricskélt, csak úgy gondolomra, tapasztalatára hagyatkozva. Ha véletlenül valamelyik szerből több került a gyógyszerbe: Kérem, nem árt, nem használ szavakkal adta a betegek kezébe.
Steiner doktor idejében még nem volt társadalmi biztosítás. Sokaknak nem volt pénze az orvosi költség, a gyógyszer megfizetésére. Hemi doktor mégsem utasította el a beteg megvizsgálását, a szükséges gyógyszer átadását.
Mindig azt mondta, hogy ha majd lesz, megadják. Azt beszélik, hogy bizony nagyon sokan maradtak adósai dr. Steiner Sándornak.
A Szolnok Megyei Levéltárban találtam meg Tiszaörs község Halotti anyakönyvében, hogy dr. Steiner Sándor nyugalmazott körorvos, akinek anyja Altmann Anna, apja Steiner Vilmos 1937. március 1-jén délután 1 órakor szívszélhüdés következtében meghalt. A bejelentést tette az anyakönyvvezetőnél: Steiner Béla. Tiszaörs akkori anyakönyvét vezette: Lendvay Imre anyakönyvvező.
Amikor Steiner Sándor meghalt, a temetés napján Örsön hatalmas eső, felhőszakadás volt! A viszontagsásos időjárás ellenére az örsiek sokasága kísérte utolsó útjára, a zsidó temetőbe lévő nyughelyére a körorvos koporsóját. Sajnos a sírjára emelt márványtáblát ismeretlenek elvitték a zsidó temetőből.

2011. január utolsó hetében
Hajnal Imre