Morvay Gyula szűcsmester
Morvay Gyula tiszaörsi szűcsmester 1957-ben született, Tiszaörsön. Általános iskolai tanulmányait a tiszaörsi iskolában végezte. Részese volt édesapja mindennapi tevékenységének. Önkéntelenül is elleste a szűcsmunkával járó apró fogásokat, valamint megismerte a kertészkedéssel járó tennivalókat.
Számára nem is volt kérdés, hogy az 1972-ben befejezett általános iskola után otthon marad, a kertészkedésben és az édesapja szűcs műhelyében dolgozik majd.
A szakmunkás bizonyítványt Kunszentmártonban szerezte meg 1980-ban. 1984. márciusától önálló szűcs kisiparos. 1986. októberében Budapesten szerzett szűcsmesteri végzettséget és címet.
Közben házasságot kötött, felesége Szabó Mária:
Házasságukból két fiuk született, akik közül az idősebbik mérnök informatikus, de 2 éve megszerezte a szőrme- és bőrkikészítő oklevelet is.
Marci, a fiatalabbik fiuk másodikos egyetemista Miskolcon (levelezőn), Nagyivánon egy Kft-ben dolgozik. Bizonyára édesapjától ő is elleste a szűcsmunka alapjait, de aktívan nem kapcsolódik be a gyakorlati munkába.
A szűcsmester munkáit Hortobágyon (Hídivásár) is meg lehet vásárolni, felesége szinte naponta ott árusítja a termékeket.
Fotók a szűcsmester műhelyéből:
Mint szűcsmesternek, már tanítványa is volt. Lánytestvérének gyermeke tanulta nála a szűcsszakmát.
A tiszaörsi közéletében fontos megbízatása van. A helyi választási bizottságot vezeti. A tiszaörsiek és a környékbeliek nemcsak a szűcsmesterség gyakorlatából ismerik Morvay Gyulát.
Általános iskolásként Szolnokon, a Tiszaligetben őrsvezetőképző táborban vett részt, ahol az ottani egyik programban találkozott az amatőr repülőgép modellezéssel. Meg is vásárolt egy szakkönyvet és itthon a modellező újságok segítségével A1 és A2 siklómodelleket épített.
Készülőben lévő repülőmodell:
Az első motoros repülőjét 1977-ben rádiós irányítással röptette, ami elveszett, de a tiszaörsiek megtalálták Tiszaszentimre határában.
Tiszaörs közelében 1990 előtt, a szomszédos Tiszaörs községben, Kunmadarason a katonai repülők gyakran Tiszaörs felett fordultak meg, s először csak a faluból figyelte a repülőgépek manőverezését, de egyszer elmerészkedett motorkerékpárral a madarasi reptér közelébe is, ahol közelről szemlélhette a fel- és leszálló harci gépeket. Nem tudta, hogy ez tiltott, s ebből aztán a későbbiekben kisebb kellemetlensége is támadt a hatóságokkal.
Modellező boltokban, elsősorban Budapesten vásárolta meg az újabb gépeihez az alkatrészeket, s egyre többször reptetett Tiszaörs felett, ahol az érdeklődők sokasága figyelte az új gépeit és azok repülését. De a környékbeli települések lakói is megcsodálhatták a gépeit működés közben. Találkozókon, bemutatókon már többször is részt vett gépeivel, az amatőr repülőgépek építőivel tartja a kapcsolatot.
Szűcs munkáiból:
Tiszaörs, 2011. Mindenszentek hava
Hajnal Imre