Károlyi Lászlóné
Károlyi Lászlóné (sz. 1929. Győr) Magdi néni és családja, férje és három leánya Magdi (sz. 1949.) Ildi (sz. 1953.) Anikó sz. (1954.) Tiszaörsön lakott az ötvenes évek végétől a hatvanas évek végéig.
Magdi néni nevéhez fűződik az első óvónői állás betöltése, (képesítés nélkül), amit odaadó lelkesedéssel végzett.
Éves tervet készített, majd ezt lebontva hónapokra, hetekre és napokra... biztosnak látta, hogy helyes módszerekkel elérik a gyermekek az iskolakezdéshez szükséges felkészültséget. A környező falvakból Tiszaigarról, Nagyivánról is jöttek tanulmányozni Magdi néni módszereit.
Aktívan részt vett a falu kulturális életében is, mint tiszteletbeli kultúrotthon igazgató. Különösen 1964-68. között több színházi előadást rendezett szabad idejében a fiataloknak. Hogy néhányat említsek a következő darabok kerültek bemutatásra:
Bródi Sándor: Tanítónő
Nóti Károly: Lepsénynél még meg volt
Nóti Károly: A csillár
Cigányper (Ismeretlen szerző)
A színtársulatot az akkori gimnázium diákjai alkották, fiúk és lányok vegyesen. A fellépők közül megemlítendő: Novák Tibi, Szabó Nándi, Somodi Dezső, Zám Zoli, Hutera Bora, Smigura Erzsébet, Nagy Ildikó, Tóth Márti, Károlyi Magdi és sokan mások. Magdi néni nagy kézügyességgel is rendelkezett, az előadásokhoz a kulisszákat saját maga tervezte, készítette és festette és lakásából kölcsönzött bútorokkal rendezte be a színpadot.
Segített megszervezni és aktívan részt vett az általános iskolások nyári táborozásában is.
A tanári karral is közeli kapcsolatban volt és mindig a rendelkezésükre állt szolgálataival. Számukra is rendezett fellépéseket, többek között:
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Tóth Ede: A falu rossza
Szigeti József: A vén bakancsos és fia, a huszár
1968-év végén családjával Budapestre költözött.
Magdi néni mai napig (2013) is jó egészségnek örvend és a nyarakat szeretett kertjében tölti kedvenc növényeivel.
Károlyi Anikó