Herédy Dezső körzeti orvos

  • Nyomtatás

HERÉDY  DEZSŐ  körzeti orvos

Herédy Dezső doktor 1939. június 2-án született Budapesten. Általános iskolai tanulmányait Gyöngyösön végezte. Érettségi után a Budapesten, az Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát 1964-ben.

Egerben és Sarudon dolgozott, majd tengeri utakon vett részt, mint hajóorvos. 2 év tengerészeti szolgálat után Kékestető és Tata következett, ahol orvosi feladatokat látott el.

Tiszaörsön 1976-ban több mint egy féléven keresztül látott el körzeti orvosi teendőket, majd újból a tenger következett.



Évente 4-5 hónapig különféle helyeken volt orvos, az év többi részében sorba járta a tengeri kikötőket és a kapitánytól érdeklődött: van a hajón orvos? Ha azt a válasz kapta, hogy van, már ment is a következő hajóhoz.
Ha kedvező választ kapott, másnap már szolgálatba is állt. Mint a hajó orvosa mindenféle betegséggel találkozott, nagy szakértelem és tapasztalat kellett hozzá, hogy helytálljon a munkában.

Életútjának következő állomása Tiszaderzs, ahol körzeti orvos. Már 4. ciklusban Tiszaderzs polgármestere. Abádszalókon háziorvos és az Abádszalóki Mikrotérség Orvosi Ügyletének vezetője.

A Tiszafüredi TISZAVÍZ KFT Felügyelőbizottságának a tagja.

Nagyon jó a humora, szívesen és érdekfeszítően emlékszik vissza és mesél tengeri útjairól és tengeri orvosi munkájáról.