Dr. Jakschitz Sándor

  • Nyomtatás
  • E-mail

 

Dr. Jakschitz Sándor
Tiszaörsi körzeti orvos

1932. február elsején született Budapesten. Elemi és középiskoláit szintén itt végezte. 1950-ben érettségizett jeles eredménnyel a XIX.kerületi Deák Ferenc Gimnáziumban. Ugyanabban az évben kimagasló tanulmányi eredménye és sikeres felvételi vizsga után felvételt nyert az Orvostudományi Egyetemre.
1956-ban mint ellenállót börtönbe zárták. Kiszabadulása után az egyetemről kizárták az utolsó évet végző hallgatót. Végül is szigorú feltételekkel engedélyezték az egyetemi tanulmányok befejezését: Summa cum laude kitüntető címmel doktorált.

Karcagra került a kórház sebészeti osztályára, majd később a nőgyógyászatra. Szabadsága idején helyettesítette a tiszaörsi körzeti orvost. Megszerette Tiszaörsöt, a tiszaörsi embereket. Itt ismerkedett meg a mezőkövesdi gimnazistával, Révész Klárával, akivel a sikeres érettségije után összeházasodtak és az akkor átadott orvosi rendelőbe és lakásba kerültek.

Bevonult katonának, de a szabadsága ideje alatt is ragaszkodtak hozzá betegei, felkeresték és ő is sorba járta a betegeket. Nagyon jó személyes kapcsolata volt a tiszaörsiekkel. Minden ügyben bizalommal fordultak hozzá, legyen az lakáseladás vagy fellebbezés megírása. Tiszaigar is az ő körzete volt, de Nagyivánon Juhász doktor megérkezéséig e község betegei is hozzá tartoztak.

Felesége az adminisztrátori teendőket végezte, Bagosi Lajosné - bába Erzsike pedig a házi betegápoló volt. Jakschitz doktor kiemelkedő eredményeket ért el prevenció terén, de a rákszűrés és a véradások megszervezésében is nagyszerűen teljesített.
A tiszaörsiek köréből több barátot is szerzett: Lendvai Árpád, Hanzó és Harka állatorvos, a postamester Majoros család, Molnár Boldi bácsi, a Návai család, Szalai család, a Baranyai család, a gyógyszerésznő Papp Eszter és a plébános úr tartozott a szűk baráti társaságába.

Sajnos keveset pihent: a sok munka, a stressz megbosszulta magát, egyre többször jelentkeztek a szívkoszorúér problémái. Nyugalmasabb munkát keresett és talált. Karcagra került tisztiorvosnak az Állami Közegészségügyi és Járványügyi felügyeletre. Két évig éltek ott.

Mindig szerettel gondolt vissza Örsre, emlegette Bába Erzsit, Takács Eszter védőnőt és Lengyel Istvánné - Marcsó nénit és a tiszaörsi fürdőt, ahová igen gyakran járt.

 

    
Az örsiek nagyon szerették. Én is tisztelettel és szeretettel emlékszem rá! Az örsi iskolásokat gyakran kisértem hozzá különféle vizsgálatokra, de két gyermekemet is gyógyította. Az óvodásokat is többször látogatta az intézményben, ezért ha betegként jelentek meg nála, a gyermekek szorongása csökkent.

1978. október 15-én éjszaka 46 évesen szívinfarktust kapott, ami azonnal végzett vele. A Karcagi Déli temetőben alussza örök álmát.

Tiszaörs, 2011. február első hetében

Hajnal Imre
 

 

Belépés

MűKISZK Tiszaörs
5362 Tiszaörs, Kossuth út 3.
 
 

Aktuális Programok

No current events.